Az informatikai rendszerek az információt bitek formájában továbbítják, amelyeket egy órajel és az adatvonal állapotának összehasonlítása határoz meg. Egyes rendszerek szinkron kommunikációt alkalmaznak, ahol az egyik vezeték kifejezetten a közös órajelért felelős. Mások aszinkron módon működnek, ekkor az információt küldő és fogadó eszközök összehangolják belső óráikat. Az adatátvitel lehet soros (pl. USB) vagy párhuzamos (pl. PCI), attól függően, hogy egyszerre hány vezeték vesz részt az információ átvitelében. A legelterjedtebb soros kommunikációs protokollok beágyazott rendszerekben az UART, az I2C (vagy TWI) és az SPI.
Az Universal Asynchronous Receiver-Transmitter egy aszinkron soros kommunikációs protokoll, amelyben két vezeték (RX és TX) továbbítja az adatokat. Az adó és vevő között nincs közös órajel, az átvitel sebességét előre egyeztetik (baud rate). Az adatkeret tipikusan egy startbitből, adatbitek sorozatából, opcionális paritásbitből és stopbitből áll. Hátránya, hogy csak két eszköz közötti kommunikációra alkalmas, valamint nem támogatja a többeszközös buszrendszert. Gyakran alkalmazzák mikrovezérlők és perifériák közötti kommunikációra.
Az Inter-Integrated Circuit egy kétvezetékes szinkron soros master-slave kommunikációs protokoll, amelyet különböző szenzorok, memóriák és egyéb perifériák csatlakoztatásakor használnak. A két vonal az SDA (data) és SCL (clock), amelyeken keresztül a master eszköz vezérli az adatátvitelt. Az I2C lehetővé teszi több eszköz együttes csatlakozását közös buszra. Előnye a kis vezetékigény és a címzés alapú többeszközös támogatás.
Az Serial Peripheral Interface egy nagy sebességű, szinkron soros kommunikációs protokoll, amelyet főként nagy átviteli sebességet igénylő alkalmazásokhoz használnak. Tartalmazza az UART egyidejűleg oda-vissza történő kommunikációját (full-duplex) és az I2C master-slave felépítését. Négy fő vezetékből áll: SCLK (clock), MOSI (master out, slave in), MISO (master in, slave out) és CS (chip select). Gyakran használják kijelzők, flash memóriák vagy nagyobb adatátvitelt igénylő szenzorok interfészelésére. Jelentős hátránya, hogy az SPI nem egy fix szabvány, a gyártók saját igényeik szerint módosíthatják, használata emiatt nehezebb.